A Városnak nincs emlékezete. Állandó lendületben van. Megállíthatatlan. Mintha folyamatosan dobálnád a dodzsembe a zsetonokat és milliónyi kört mennél a kicsi kocsival. Megállás nélkül. Folyamatosan körözni, éberen. Minden körben új találkozások, új élmények, más emberek. És semmi nem hagy nyomot. Különös, de sem eső, sem hó, sem falevél… semmi… talán csak a történelem volt képes erre… de egy emberöltőnyi időn belül ez lehetetlennek tűnik…
A sodrás, a fények, a tempó, a száguldás csábít. Szükséges. Jó. Bárhol, bármikor, bármit. Bárkivel.
Állandó rendelkezésre állás. Startra készen, cipő bekötve, villamosra ugrik, mozgólépcsőn felfelé rohan, pékségbe beviharzik, ebédlőben tolong, éjjel-nappaliban bort vesz, fellélegzik. És újrakezd. Cipő, villamos, mozgólépcső, pékség, sorban áll, méltatlankodik, fejfájás, gyógyszert bevesz, hosszabbakat lép, benzingőzt szív, elkésik. Aztán újrakezd.
Kell. Kell valameddig. Egészen addig, amíg az életed ugyanezt az emlékek nélkül non-stop működő funkciót fel nem veszi. Az álmatlan hánykolódásig a kivilágított éjszakában. Számok, számlák, határidők és teljesítendő feladatok kaotikus egyvelege félálomból riaszt. Újabb ébredés, lámpafény. Számok, számlák, határidők, ésatöbbi…
Nem az egészséges emberek élnek Budapesten. Ez egészen biztos.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Réka · http://rekanevelo.blog.com 2008.10.29. 13:18:25