22 éves korukban a nőknek el kell kezdeni barátkozni a gondolattal, hogy a házasságot illető kérdések mind gyakoribbak lesznek: szerencsés esetben a kínosabbak ilyenkor még nem kerülnek elő. Csakhogy nem az ajánlattevők sokasodnak, csupán a tudakolódók…Ma a rovatvezetőm a gyűrűsujjamon viselt ékszerről érdeklődött. Persze csak tapintatosan…
Elképzeléseim és tapasztalataim szerint két okból feszegethetik a kérdéskört: egyrészt azért, mert időszerűnek érzik az eljegyzés, házasodás intézményét – meglehetősen óvatosan kezelendő helyzet. Másrészt pedig, attól tartok, az apránként összeszedett kismértékű súlygyarapodásra próbálnak magyarázatot találni – ez fokozottan intő jel lehet a napi bevitt kalóriamennyiség tudatos követésére és limitálására. Ha ugyanis nem vigyáz az ember, és netalán még hosszú ideje tartó kapcsolatban is él, könnyen azzal a kérdéssel szembesülhet a gyengébbik nem tagja, amely egy kedves ismerősömet is a süteményről való lemondásra ösztönözte, nevezetesen, hogy „ugye már ketten vagytok?” De a nem tartós kapcsolatban élők sincsenek biztonságban – mielőtt fellélegeznének.
Házasodni márpedig kell?
Az ilyesmi mindig döntéssel jár. Fontos és fajsúlyos döntéssel. Utálom a döntéshelyzeteket és az ezekkel járó terhet. Azt a stresszt, amely ilyenkor nyomasztani tud. Egyébként sem tudok azonosulni ezekkel a fekete-fehér, igen-nem kérdésekkel. Meg az elvárásokkal. Mindenütt mindenkinek elvárásai vannak – másokkal szemben. Szeretném, ha nekem a saját elvárásaimra kellene csak koncentrálnom, s nem máséira. Ehhez viszont én egyedül kevés vagyok. Ráadásul éppen ebben a kérdésben még csak elvárásaim sincsenek – tehát különösen örülnék, ha másoknak sem lennének.
Néha az a határozott meggyőződés ébred bennem, hogy az emberek fordítva gondolkodnak. Előbb kötik össze az életüket hivatalosan, és csak aztán próbálnak egymáshoz kötődni, egymással, egymás mellett élni. De vajon van-e ennek értelme? Vajon nem lenne-e jobb és célravezetőbb akkor összekötni hivatalból emberéleteket, amikor azt az érintettek kimondatlanul már megtették? Amikor a mögöttük álló közös múlt és élmények már elválaszthatatlanokká tették őket...?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.