Nem a highlight-okról van szó. Nem is a szerelemről. Nem. Sokkal inkább az ízről. Máshoz nem hasonlítható. Erjedt szőlő, őrölt kávé, mentolos füst. Tapintható. A zenéjéről. Supernatural superserious. Az éjszaka végtelenségéről. Örökké tart.
Az utcán zajlik, a szigeten, tetőteraszon, aluljáróban. Kedves mosoly a coffeeshop-eladótól, ínycsiklandó illatok a mexikói étteremből, áfonyáspite mozijegyek a művészben, kollektív némaság a vetítőteremben, koktél a pincében. Lehetőség mindenütt ott lenni. A tömeggel együtt mozdulva ritmusra lüktet a vér. Bejárni a várost. Beszívni az illatát. Mindennek. Egészen a hajnali derengésig. És másnap újból. Ismét.
Milliónyi inger: lépcsőkön ugrálni, hit the road jack, üvegből pezsgőt inni, feneket rázni, elmerengeni, ábrándozni. Idealistának, realistának, optimistának lenni. Együtt. Egymásért, egymással. Everybody hurts. Ezt mind tudja a Város. Az éjszaka, a sötétség kitágítja és az érzékeket is felébreszti. Az érzelmek pedig dalba írva csendülnek fel. Chasing cars.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.