Dunai bűbáj

Ma már bizonyíték van arra: nem misztikum, hanem a biológia áll a „bűvös” hetes szám mögött. Vagy legalábbis némely tekintetben tudományosan magyarázható a hetes bűvköre.

A cinkos pedig a ciklikusság.

A tettes egész pontosan a sejtregeneráció: sejtjeink hétévente megújulnak, aminek köszönhetően az ember is szignifikáns változásokon megy keresztül. Ezek a hétéves etapok külön-külön fejezetet alkotnak, saját történelemmel, hangulattal, motivációkkal, kihívásokkal, érzésekkel. Akár önálló albumokba is foglalhatóak az egyes szakaszok: az adott periódus eseményei egymással szorosan összefüggenek, ám a szakaszhatárokon átívelő történés, érzés, folyamat kevés van. Nagyon kevés. Pedig annyira keressük ezeket, annyira ragaszkodunk, ragaszkodnánk hozzájuk. Helyekhez, dolgokhoz, emberekhez.

A periódusok közötti fordulók olykor fájdalmasak. Ezért, azt hiszem, talán csak az egyes etapokat, egészben érdemes áttekinteni. Értékelni. Visszagondolni. És elhinni, hogy a soron következő szakasz is tartogat kellemes meglepetéseket. Helyzeteket, embereket, érzéseket. Új kihívásokkal, új nehézségekkel, új küzdéssel és új bukással.

A legnehezebb kétségkívül a körülöttünk lévő barátokat „elveszíteni”. De talán érdemes volna úgy közelíteni a problémát, hogy nem igazi veszteségről van szó, hiszen nem lettünk kevesebbek. Igaz, ezentúl másokért aggódunk, másokkal találkozunk, másokat köszöntünk fel, de a korábbi szakaszok nem elvesztegetett időt jelentenek. A kilépők a megfelelő periódusban a legmegfelelőbb emberek voltak, akiktől tanulhattunk és akik tőlünk tanultak. De ahogy Zs. szokta mondani: eljön az az idő, amikor már nem tudunk tanulni egymástól. Ekkor pedig nem „cserben hagyás”-ról beszélünk, hanem regenerációról. A biológiával szembe menni nem érdemes…